Dúlai támogatás a szülésnél

A dúla, mint bármely segítő szerepe a felkészülés alatt az, hogy a magára irányuló igényt minimalizálja. Ez a szülés szempontjából szerintem azt jelenti, hogy az a jó felkészülés/felkészítés, ha nélkülem is jól, biztonságban érzi magát a család a beszélgetéseink után. A dúla szerepe azonban annyiban tér el a többi segítő szakmáétól ilyen téren, hogy a szülés, mint módosult tudatállapot igényli a folyamatos kísérést (ennek a hatását csak fokozza a köztünk kialakuló kapcsolat, a várandósság alatt már feldolgozott érzések). Éppen ezért, igyekszem a helyettes dúlá(ka)t is bemutatni a várandósság alatt, akik abban az esetben, ha én bármiért nem tudnék menni segíthetnek Téged a folyamatos jelenlétükkel.

A vajúdás megindulásakor általában már mindenki biztos abban, hogy „ez az”. Azért jólesik ezt megbeszélni és ilyenkor általában el is döntitek, hogy mikor szeretnétek, ha szeretnétek, hogy már én is jelen legyek. Sokan az első órákban még egyedül szeretnének lenni a párjukkal és csak előrehaladottabb vajúdásnál kérik majd, hogy menjek. Intézményi szülés esetén általában (ha van, akkor) a szülésznővel közösen egyeztetve, de leginkább a te érzésed alapján indulunk el. Addig is nagyon fontos, hogy a kísérők (apa is) segítsenek Téged abban, hogy pihenj, töltődj, biztonságban-szeretve érezd magad.

Muskotályzsálya –
a vajúdás illóolaja

A szülés alatt igény szerint természetes fájdalomcsillapító módszerekkel (borogatás, masszírozás…) segítek abban, hogy ellazultabban, kevésbé fájónak-fárasztónak érezhesd az összehúzódásokat. Segítek a szülés során felmerülő érzések-gátak feldolgozásában, hogy a saját hormonjaid segítséget nyújthassanak abban, hogy kevésbé érezd az összehúzódások fájdalmát, inkább csak az erejét. Erről még biztosan sokat fogunk beszélgetni! 🙂

A szülés többi kísérője felé segítek kommunikálni a kéréseidet – az erre való felkészülést nem lehet eléggé hangsúlyozni, főleg intézményi szülés esetén, érzésem szerint ez az egyik legfontosabb pontja a jó szülésélménynek a mai magyar viszonyok között. Ennek jegyében igyekszem barátságos, partneri légkört kialakítani a szülés kísérőivel is.

Az apa a nagyon aktív bevonódástól a passzív megfigyelőig nagyon sokféle szerepben lehet, mindkettőtök érzésétől függ ez. A köztetek lévő kapcsolat, az apák szerető támogatásának segítéséhez a legfontosabb számomra, hogy a folyamatos nyugodt és a helyzet örömteliségét is megélő jelenlétemmel és tájékoztatással biztosítsam az apát és Téged is, hogy “minden rendben van”. Segítem a párod, hogy megélhesse, hogy magabiztos, kompetens résztvevője a szülésnek, és abban is, hogy ne feledkezzen meg a saját szükségleteiről – merjen gondoskodni magáról, akár lelki szinten is: merjen kérni és kérdezni. Igyekszem minél meghittebbé és biztonságosabbá tenni a légkört, hogy méltó módon élhesse meg a Te anyaként történő kiteljesedésed, míg Ő is szép lassan (esetleg újra) apává válik.

A megszülető babád számára is fontos a kísérés, bár ez nagyrészt a szeretett teli várakozást jelenti a számomra a vajúdás alatt, de fontos, hogy a környezet, amibe érkezik kellemes legyen, tompa fényekkel, meleggel, halk-kellemes hangokkal, lágy illatokkal. Az így érkező babák, anyukájukon hamarabb megnyugszanak, vagy nyugalmukat el sem vesztik és nézelődnek, hogy hová is érkeztek.

A család többi tagja is megéli a szülést, sokszor (főleg nő rokonok esetén) saját élmények jönnek fel, amik nehézzé teszik számára a Te szülésedet (még akár azért is, mert kevesen élhettek meg gyönyörű szülést). Fontos, hogy az ilyen helyzeteket diszkréten, de minél gyorsabban megoldjam a szülő nő körül és ha erre mód van később segíthessük ennek a feldolgozását.

A dúlai jelenlét hatásairól itt olvashatsz még.