A várandós időszak a látványos testi átalakulások mellett lelkieket is hoz, ami az előszobája annak nagy mértékű változásnak, amit az anyaság jelent (s nem csak az első gyermeknél, az újabb gyerekekkel is új család születik). Hogy ezeket a folyamatokat a tudatosabban, magabiztosabban megélhesse a várandós nőnek gyakran szüksége van ezeknek az érzéseknek az átbeszélésére, hogy megtalálja a saját válaszait. Ez egy egyészséges folyamat és az anya annál inkább megerősödik benne, minél inkább a saját válaszaihoz a saját útján érkezik el, ebben segíthet a dúla értő figyelme és kérdései.
Beszélgetéseink alatt segíteni szeretnélek, hogy felkészülhess szülésre és annak körülményeire, hogy a várandósság alatt és később majd a szüléssel kapcsolatban is tájékozott döntéseket tudj hozni. Felkészülésünk az élettani folyamatokat és az azok során felmerülő érzéseket is érintik, így később a szülés folyamán ezek kevésbé lesznek ismeretlenek, félelmetesek. Kórházi körülmények közötti szülésre felkészüléshez hozzá tartozik azoknak a sokszor rutinszerű beavatkozásoknak az ismerete, melyek ott előfordulhatnak és így nyugodtabb körülmények között beszélhetjük meg ezek előnyeit és/vagy hátrányait és készülhetsz föl a tudatos döntéshozatalra ezekkel kapcsolatban, illetve egyes eljárások (pl. gátmetszés) elkerülésének módjait is megbeszélhetjük (és azokat a ritka eseteket, amikor mégis szükség lehet rájuk, hogy akkor is biztos lehess benne, hogy ez a legjobb döntés).
A beszélgetések alatt én is jobban megismerlek, így az az igény, amit viccesen úgy fogalmaztam meg még az én dúlámmal szemben, hogy „azt is tudja, amit nem mondok ki”, sokkal inkább megvalósulhat, de még inkább az, hogy így már jóval előbb megtudhatom, hogy mire vágysz a szüléssel kapcsolatban a körülötted lévőktől.
Az apák is sok-sok változást tapasztalnak, s nem csak az anya irányából. Számukra általában az a fontos, hogy ismerjék azokat az élettani folyamatokat, amik mentén el tudnak igazodni az adott helyzetben – ők így tudnak felelős döntéseket hozni, vagy támogatni az anya döntéseit. Fontos küldetésemnek érzem, hogy az apák ráébredjenek, hogy bár szerepük akár többé/kevésbé passzív is lehet a gyermekvárás és a szülés alatt is, mégis nagyon meghatározó a jelenlétük minősége. Semmi sem segíthet többet a nőnek, mint az ha érzi párja szeretetét és csodálatát, támogatását – hogy ezt ki is tudja nyilvánítani, éreztetni sokszor segítséget igényel. Ezért is fontos a várandósság alatt az ő készülése is. Az apák általában a „lényeges információkra” kíváncsiak (és bár nekünk minden lényeges 🙂 ) ezek között az olyan dolgok dominánsabbak, amik sokkal kézzelfoghatóbbak (evés, ivás, mikor mi történik a testben), de pont ezért, sokszor ha a kevesebb több elvét követjük tömören és lényegre törően mondjuk el a lelki igényeket is, akkor az meghozhatja a gyümölcsét. Számomra meghatározó volt, amikor egy apa azt mondta, hogy miután látta a feleségét szülni (előtte is volt már gyermekük, ahol nem látta) egészen máshogy tekintett rá, olyan erőt látott ott megnyilvánulni, hogy látszott: bármire képes – és milyen jó lehetett hallani ezeket a szavakat egy anyának!
Szintén mellbevágóan csodálatos volt, amikor egy pár nem tudta még eldönteni, hogy az apa a második gyermeknél is bent legyen-e, s amikor megkérdeztem az anyát, hogy mit jelentett számára a párja jelenléte az első gyermekük születésekor könnyeitől alig tudta elmondani a választ: “Mindent.”
Ennek az elemi összetartó erőt támogatni a folyamat bármely szakaszában a legkedvesebb feladatom.
A várandósság egy olyan hosszas esemény, amely során az anya (és sokszor más nagyon közel állók) szép lassan egyre jobban befelé is tekintenek és sokszor olyan saját születésükkel kapcsolatos, akár nem is tudatos félelmek, tapasztalatok jöhetnek elő, amelyek feldolgozásra várnak. Feljöhetnek családi vagy máshonnan eredő sérülések, traumák, jelenlegi viszonyokban lévő problémák – ezek feldolgozásában is kísérhetlek, hogy kevesebb fájdalommal és megküzdve ezeket többé válva léphessetek előre a gyermeketek születése felé. És ami feljön várandósság alatt, az már maximum jól megdolgozva és legyengítve jöhet elő a szülés alatt. Magam is tapasztaltam azt, amit a bábák gyakran mondanak: anyává válni több évnyi terápiás munkával ér fel. Éppen ezért is végeztem el a mentálhigiénés segítő szakember képzést, hogy ebben a folyamatban is méltó módon kísérhesselek Titeket.
Ezek mellett a felkészítő beszélgetések mellett sokszor kézenfekvő, hogy hozzám fordulsz, ha valamilyen vizsgálattal kapcsolatban vannak kérdéseid, esetleg kétségeid – sokat segíthet ilyenkor, hogy ehhez gyakorlati információkat tudok adni (megbízható orvosok, terápiás módszerek stb.). Ha pedig olyan kérdés merül fel, amelyre nem tudok válaszolni utánajárok Neked.
Fontos igény szokott lenni az édesanyák részéről, hogy rugalmas szülési tervet is készítsünk, ami vezérfonalat ad a többi kísérő kezébe a szülés alatt.
Látható, hogy elég sokminden jöhet elő a várandósság alatt és érthető, hogy miért mondják, hogy a jó szülésnek a várandósság alatt lehet megágyazni.
De nem csak a szülésnek, hanem a szülővé válásnak is. Bár legtöbbször a szülés van a fókuszban és a várandósság testi-lelki változásai, amikor a dúládat megkeresed, de más fontos témák is előkerülnek, melyek a babád szempontjából fontosak: A babád érkezésének körülményei, a gyengéd születés jelentősége az első külvilági tapasztalatként. Babád legfontosabb igényei, a biztonságos kötődés segítése. A szoptatás jelentősége és tejtermelés jellemzői. Vagy éppen szülővé válás kríziséhez kapcsolódnak: A korai gyerekágy testi-lelki jellemzői és a rákészülés erre az időszakra. A testvérek felkészítése a szülésre és az új családtagra. Családdá-szülővé válás: minták és szerepek. Normatív krízis a párkapcsolatban a családdá váláskor… és bármi, amit még fontos lehet Neked.